Kamaszadó – Három ifjúsági és gyerekkönyv

Az első (kortárs antológia)

„Tizenöt író, tizennégy történet arról, amiből csak egy lehet”, így a szemérmes alcím, ami kevésbé virágnyelven azt jelenti, hogy ebben az antológiában kortárs szerzők írnak az első szexről. Írnak, és nem vallanak, ez pedig jó hír, mert talán nem vagyok egyedül, akit őszintén nem érdekel, hogyan vesztette el úgy igazából a szüzességét Dragomán György, Karafiáth Orsolya, Fiala Borcsa vagy Lakatos Levente. Szerencsére nem a hálószobájukba kukkolunk be, hanem egy novellagyűjteménybe, amelynek egy-egy darabján átsejlik a személyes indíttatás, de a lényeg mégis a hangok és stílusok sokfélesége.

A panteon változatos, a szerzők közt van huszonéves és 50 pluszos, József Attila-díjas és bestsellerszerző. A némileg hatásvadász téma ellenére a végeredmény kívül-belül ízléses, és ha nem is tabudöntő, azért mindenképpen fontos kísérlet. Van itt plátói és csíkoskönyveket idéző szerelem, sutaság és tévedések vígjátéka, ismerkedés egy óvszerrel, és durva beavatás a nőgyógyászati székben; első alkalom megfontoltan és hebehurgyán, szépszerével és erőszakkal.

Ezzel együtt a történetek túlnyomó többsége egy visszahozhatatlanul naiv és infantilis világban, az internet előtti őskőkorban játszódik, amikor a legkiműveltebb főket is édes-bús fantáziák és óriási kérdőjelek töltötték meg – másfelől viszont nem torzította a végletekig a tinédzserek önértékelését és a szexualitással kapcsolatos elvárásait az online pornó. Az ezzel kapcsolatos kötetszintű reflektálatlanság nem kis hiányérzet kelt, hisz a Manó könyvek új ifjúsági kiadója, a Menő Könyvek 17 és ¾ évtől ajánlja az antológiát. Én bátran odaadnám már 16 évtől, úgy is, mint kultúrtörténeti érdekességet, amely talán elindíthatja a generációk közti párbeszédet, ha mással nem, hát azzal, hogy „anyám/apám, ti tényleg ilyen lúzerek voltatok?”
Menő Könyvek, 2017, 216 oldal, 2990 Ft


Kertész Erzsi: Panthera. A hógömb fogságában

„Ezt olvasd a Rumini után és az Időfutár előtt”, javasolja a kiadó, felismerve, hogy az olvasás iránti elköteleződés szempontjából kulcsfontosságú korosztálynak, a 10-14 éveseknek még nincs meg az a magyar szerzésű, kultikus regényfolyama, amit a kisebbek számára a Rumini, a nagyobbak számára az Időfutár jelent. Most mintha valóban egy ilyen jól sikerült széria születésének lehetnénk tanúi, hiszen a Panthera a sokadik utánnyomásnál tart, és a Könyvfesztiválon már a folytatását lehet kézbe venni.

Kertész Erzsi már a Labirintó című mesekönyvével is bizonyította, hogy egészen eredeti vizuális képzelőerővel megáldott történetmesélő. A Panthera kis túlzással egy kortárs magyar Verne-regény, amelyben benne van mindaz, amiért a francia írót szeretjük, ugyanakkor hiányzik belőle, amiért egy mai gyerek számára nehézkes, nehezen érthető vagy unalmas lehet. Azok kedvéért, akik nem rajonganak a téli sportokért, ezért talán vonakodva vennék kézbe a könyvet a címe miatt: a hógömb nem egy lavina, hanem az a kis üveg giccs, amibe havas vagy csillámporos tájat, házikót, emberkéket telepítenek, aztán lehet rázni és bambulni. Egy ilyen hógömb fogságába kerülnek gyerek hőseink egy komplett ellopott hegy társaságában, miután a főgonosz mindőjüket lekicsinyíti egy ördögi gépezettel.

Remek karakterek, valódi jellemfejlődés és intelligens humor. Kiskamasz szemmel szokatlanul hathat a jelenből visszatekintő én-elbeszélés, és kétségtelenül elvesz a „live show” izgalmából. De van annak előnye is, hogy már kezdettől tudjuk, hogy a gyerekek túlélik az amúgy igencsak hajmeresztő kalandokat. Például este, amikor az olvasó gyerek kénytelen letenni a könyvet, nem csinálja össze magát a takaró alatt.
Pagony, 2016, 224 oldal, 2990 Ft


David Williams: A nagy szökés

Témáját tekintve hiánypótló gyerekregény, hiszen nagypapák és unokák kapcsolatáról nem sok mű születik. A nagypapák egyébként is alulreprezentáltak, nincs könnyű dolguk, amikor helyüket keresik a sokkal körülírtabb társadalmi szerepek mentén tüsténkedő, piskótasütő, sapkahorgoló nagymamák mellett. Ám aki ismeri a szerző – brit komikus és népszerű celeb – korábbi könyveit, kivált a jelen művel leginkább párhuzamba állítható Gengszter nagyit, sejtheti, hogy ez nem lesz egy szokványos történet. Ott egy unalmas, káposztaszagú, sűrűn pukizó nagymamáról derül ki, hogy valójában visszavonult, nemzetközi hírű ékszertolvaj, aki unokájával közösen megcsinálja az utolsó nagy dobást. A hülye angol humorral és londoni turista-látványosságokkal bőven meghintett, fordulatos történet világszerte sikert aratott.

A nagy szökés nem éri utol. Itt a (kimondatlanul is) Alzheimer-kórban szenvedő nagypapa azt képzeli, hogy ismét a brit légierő tisztje az 1940-es években, és a hazáját védi a német Luftwaffe ellen. Elkóborol az éjszaka közepén, templomtornyok tetejéről kell összeszedni, s végül kénytelenek elhelyezni egy idősotthonban. Az egyetlen, aki szót ért vele, a 12 éves unokája, aki rajong a repülőkért, szabadidejében repülőmodelleket épít és imádja a régi háborús sztorikat – ő fogja kiszabadítani az öreget az idősotthonnak álcázott bűnszervezet karmai közül.

Jó pontot kap a sok rajz, nagy betűk, tipográfiai játékok és a Gengszter nagyiból már ismert migráns trafikos, Rádzs alakja. De a cselekmény igencsak kiszámítható és nyúlik, mint a bugyigumi, amin az öregek az otthonból menekülni próbálnak. Humora (mint az előző példánkból is látszik) nem kacsint ki a 8-12 éves regiszterből, ami nem jelenti, hogy ez a kis idétlen korosztály ne szórakozna rajta jól. Ugyanakkor ez a történet is, mint a nagymamás párja, a nagyszülő elvesztésével ér véget, így érzelmileg jóval összetettebb olvasmányélmény, mint az Egy ropi naplója-féle (amúgy helyénvaló) ökörködés.
Kolibri, 2017, 472 oldal, 3499 Ft

Orosz Ildikó

A cikk szerkesztett formában a Magyar Narancsban jelent meg (2017/29.)

Tovább olvasom

Marton László – Orosz Ildikó: Összpróba. Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései

Update: Ezt a bejegyezést 2017. október 24-én frissítettem az alábbiakkal:

2016-ban a Park Kiadó kért fel, hogy működjek közre Marton László önéletrajzi könyvének megírásában. Az Összpróba – Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései című memoár 2017. júniusában, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Célja a nemzetközileg is elismert igazgató, rendező és tanár életútjának megörökítése volt – az ő saját nézőpontjából, saját hangsúlyaival, reflexióival, egyes szám első személyben elbeszélve. Olyan könyvet akartunk létrehozni, amely színház- és társadalomtörténetileg is érdekes és értéket közvetít. 

Ezért különösképpen megrendülve értesültem a Sárosdi Lillával és más nőkkel történtekről. 
Szeretném kinyilvánítani, hogy elítélem az anyagi, státuszbeli, intellektuális és pszichés fölénnyel vagy hatalommal való visszaélés, bántalmazás minden formáját. Együttérzek és szolidaritást vállalok minden ilyen visszaélés elszenvedőjével, támogatom a megelőző és segítő rendszerek kiépítését és a jó gyakorlatok bevezetését, mindenekelőtt a leginkább hierarchikus intézményekben: az oktatási és egészségügyi intézményekben, illetve a munkahelyeken.

Felnőtt emberek konszenzuális szexuális viszonya magánügy, senkinek sincs joga beleszólni vagy erkölcsi ítéletet mondani felette. Ám a hatalmi helyzetekkel való rendszerszintű visszaélés közügy. A köz mi magunk vagyunk. Végül pedig, hiszek az őszinte párbeszédben és a bocsánatkérés erejében.

Orosz Ildikó

*

Szerettem volna megismerni és egy interjú formájában a nyilvánossággal megosztani Marton László álláspontját az ügy kirobbanása után, de sajnálatomra nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel.

Az alábbiakban azt a posztot lehet olvasni, amelyet 2017. 05. 06-án, a könyv megjelenésekor tettem ki:

Emlékek egy letűnt polgári világból. Vígszínház minden mennyiségben. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A Pál utcai fiúk, Ibsen, Csehov, Moliere. Várkonyi, Darvas, Ruttkai, Páger, Sulyok, Halász Judit. "Marton elvtárs, téged fúrnak nálam." Hortobágy-látogatás Károly herceggel, sörözgetés az ír miniszterelnökkel. Kertész, Spiró és 2 db, eddig közöletlen Örkény-anekdota.

Orosz Ildikó:
Marton László – Összpróba. Múzsák és mesterek, avagy egy rendező emlékezései

„Különös krónikát tart a kezében az olvasó. Egy olyan összetett, rétegzett szöveget, mint amilyenek egy jó színdarab mondatai. Ez nem véletlen, hiszen a könyv főhőse színházi ember, ismeri a jó előadás követelményeit, és kiváló érzelmi és képi memóriával rendelkezik. Ez a krónika egyszerre családtörténet, korszaktörténet, színháztörténet, nevelődés- és fejlődéstörténet, egyúttal izgalmas művészkarrier-történet is.”

(Részlet Radnóti Zsuzsa előszavából)

Marton László (1943) színházrendező, a Vígszínház főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

A 88. Ünnepi Könyvhéten Marton László dedikál június 10-én szombaton, 15:00 órakor a Park Kiadó standjánál. A könyv a Könyvhét ideje alatt 20% kedvezménnyel vásárolható meg. Facebook esemény a dedikálásról itt.

Megjelenés : 2017. május

Terjedelem: 300 oldal, 32 oldal színes képpel

Méret: 140 x 210 mm

Kötés: keménytáblás védőborítóval

ISBN: 9789633553183

Ár: 3950 Ft

Ajánlók a könyvborítón:

„Marton László az egyik legfontosabb ember és művész a számomra. Örökké példamutató, fiatal, és új utakat keres. Egy padláson, Nóra babaházában, popfesztiválon, a Pál utcában. A Vígszínházban és külföldön. Közöttünk, a tanítványaival, a színészeivel, a nézőkért.”

Eszenyi Enikő

Eszenyi Enikő a könyvbemutatón a Vígszínházban, 2017. június (Fotó: Németh Dániel/Park)

„Olvasom Marton könyvét. Ismerős történetek közt homályos részletek jönnek föl, vagy épp olyanok, amelyekre én e könyv nélkül már biztos nem emlékeznék. És most tudok meg dolgokat, amelyek a sok-sok év alatt a közelemben játszódtak le, amelyeket észre se vettem vagy nem értettem…”

Presser Gábor

„Ebben a fontos könyvben feltárul egy korszakos magyar művész gazdag életének mentális térképe sok-sok szereplőjével, városaival, országaival, földrészeivel, melynek közepében ott ragyog a Vígszínház, Marton László rendezői, színházvezetői, színészpedagógusi életművének legfőbb alkotóműhelye.”

Hegedűs D. Géza

Marton Lászlóval régi tanítványa, Fesztbaum Béla beszélgetett a könyvbemutatón
(Fotó: Németh Dániel/Park)

„Marton Lászlót majdnem fél évszázada ismerem. Több jelentős rendezésében dolgozhattam. Így alkalmam volt tapasztalni, hogyan kamatoztak nála azok az élmények, melyeket egy kulturált polgári család szellemiségéből meríthetett. Hazai és külföldi művészi sikerei mellett a Vígszínház vezetését is legfontosabb szívügyének tartotta.”

Lukács Sándor

„Martonról? Sokat dolgoztunk együtt, sokat röhögtünk, sokat veszekedtünk, sok mindent megéltünk. Sokat köszönhetek neki. Több mint 50 éve ismerem… Boldog vagyok, hogy ismerhetem.”

Kern András

Részlet a könyvből:

A vizsga napján pokolian esett az eső. Várkonyi a Vas utcában, a Színművészeti Főiskola épületében jött lefelé az emeletről, hazafelé tartott. Köztudottan nagy hipochonder volt, mindig rettegett, hogy megfázik, beteg lesz. Ömlött az eső, nem volt kedve kimenni. Látva, hogy kisebb tömeg ácsorog a folyosón, megkérdezte, mi történik itt. Mondták neki, hogy a rendezőhallgatók vizsgái zajlanak. Éppen szünet volt, azért ácsorogtak a folyosón.

– Milyen hosszú lesz a következő darab? – kérdezte.

– Negyven perc – válaszolták.

Várkonyi felnézett az égre, látta, hogy addig biztosan nem áll el az eső. Sóhajtott, és beült a következő vizsgaelőadásra. Ez volt a mi Májusunk. Ő persze nem tudta, hogy kinek a vizsgarendezését látja, de tetszett neki az előadás.

Miután kijött, szólt valakinek, hogy beszélni akar a rendezővel. Odamentem hozzá, mire rám nézett, és felvonta a szemöldökét:

– Maga az? – Ismert ugyan a Vígből, ahol asszisztenskedtem, de addig nemigen keltettem föl az érdeklődését. – Mondja meg a Venczel Verának, hogy holnap tizenegyre magával együtt várom az irodámban.

Másnap mindkettőnket leszerződtetett a Vígszínházba.

Sokszor elgondolkoztam: ha nincs az a zápor, talán az egész életem másképp alakul.

Tovább olvasom

Önismeret kezdőknek – Győri Bori–Szamarasz Vera Zoé: Nézd ez én vagyok!

Hiába a sztárfocisták és csillámpónik, a hagyományos „kösd össze, rendezd sorba, színezd ki!” típusú foglalkoztató füzetek hamar a fiók mélyén találják magukat. Nem csoda, hisz az ilyen foglalkoztató de facto gyerekkínzás – ami nem jelenti, hogy ne próbálkoznánk vele néhanap viselkedés­szabályozási céllal.

Szerencsére ezek mellett ma már egészen színvonalas, gerillaművészeti alkotásnak beillő foglalkoztató kiadványok is léteznek. Ilyen volt pár évvel ezelőtt a magyar szerzésű Mindenki tud rajzolni, vagy a legújabb angolszász bestseller, a Nyírd ki ezt a naplót. Utóbbit még a papírtól-ceruzától veleszületetten idegenkedő kisfiúk is lelkesen szaggatják miszlikbe, áztatják szét az esőben, illetve próbálják üres lapjait pénzért értékesíteni – mindezt szigorúan a bennfoglalt utasításoknak megfelelően.

E szilaj örömöknél szofisztikáltabb időtöltést kínál az 5–10 éves korosztályhoz szóló Nézd, ez én vagyok!, amely megjelenését egyik legjobb gyerekkönyv-illusztrátorunknak, Dániel Andrásnak (egyebek mellett a Kicsibácsi és Kicsinéni, vagy a Mit keresett Jakab az ágy alatt? szerzőjének) köszönheti. Arról van itt szó, ami nem­igen jelenik meg a közoktatásban és néha még otthon sem: hogy mennyire fontos a gyerekeknek saját érzelmeik megismerése, ami egyfelől az ő testi-lelki egészségük, másfelől a környezetük iránti empátia alapja. Színezd ki, hol bizsereg a tested, amikor boldog vagy! Kivel vesztél össze legutóbb, és miért? – rajzold bele a gubancba.

Majd szisztematikusan haladunk a tágabb közösség, a különböző kultúrá­jú és társadalmi helyzetű emberek felé. Vajon mire gondolnak a képen a gyerekek, látva, hogy egy társuk a másikat bántja? – töltsd ki a buborékokat! Szerinted, ha valaki szegény, akkor mire nincs pénze? – keresd meg a két képen a különbségeket! A komolyabb témákat vicces szkeccsek oldják, a háromszemű tacskószörny például őszintén megvallja, hogy neki a középső szeme a legkedvesebb testrésze.

Önelfogadás, nyitottság, tolerancia: nem árt már kisgyerekkorban elkezdeni dolgozni rajta, még akkor is, ha léteznek erre a foglalkoztató műfajánál hatékonyabb módszerek. Rajtunk múlik, hogy a játékos feladatok közt található elvont gondolatokat („próbáld a félelmedet kíváncsiságra cserélni!”; „minden embernek joga van ahhoz, hogy legyen mit ennie, hogy ne fázzon, hogy tanulhasson, és hogy jól érezze magát”) megbeszéljük-e a gyerekkel, de egy kisiskolás ebben már biztos partner. Olyannyira, hogy a kötelező hit- és erkölcstan országában feltámad bennünk a bűnös (és szerzői jogokba ütköző) vágy, hogy ha már tankönyvválasztási szabadság nincsen, legalább pár oldalt suttyomban kifénymásolhatna innen a tanító néni, a papírt visszük hozzá.

Addig is, érdemes otthon kint felejteni az asztalon, és rácsodálkozni, mi mindent nem is tudtunk arról a gyerekről, aki véletlenül megtalálta.

Dániel András illusztrációival. Csimota Könyvkiadó, 2016, 88 oldal, 2690 Ft

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2017/10).

Tovább olvasom