elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2017. július 16., vasárnap

"A diákjaink nem élnek buborékban" - Takács Márta filozófiatanár és Schultz Nóra diákolimpikon

Az idei nemzetközi filozófiai diákolimpián ismét kiválóan szerepeltek a mieink. Az aranyérmes diák és tanára nem egy iskolából érkezett: Schultz Nóra radnótis, Takács Márta a Fazekasban vezeti az ország egyik utolsó középiskolai filozófia-műhelyét. Délutáni fakultációira más iskolákból is járnak át diákok, akiknek nincs lehetőségük saját intézményükben filozófiát tanulni.

Tíz éve kísér diákokat az olimpiára és a többi tanárhoz hasonlóan részt vesz az esszék előzsűrizésében. Hogyan lehet összemérni egy amerikai, egy japán és egy nigériai diák teljesítményét?

Takács Márta: A diákok kulturális különbözősége nem befolyásolja sem a témafeldolgozást, sem az értékelést. Az előfeltevés éppen az, hogy a filozófia univerzális, nem véletlenül az egyetlen társadalomtudományi tárgy, amelyből létezik nemzetközi verseny. A legtöbb diák mégis a nyugati filozófiatörténeti keretben helyezi el magát, a dél-koreai épp úgy Sartre-ról és Nietzschéről ír, mint az európai. Az már eleve problematikus, ha egy esszén látszik, hogy a szerzője melyik kultúrából érkezett, és a versenyszabályok nem is engedik meg az utalásokat a szerző kilétére, a küldő országra (Az értékelés név nélkül, kódszám alapján történik – O. I.). A témák kijelölésében törekednek a diverzitásra, bár az idén ez kevésbé sikerült. Minden évben van nem európai filozófustól származó idézet.

Schultz Nóra és Takács Márta (Fotó: Németh Dániel)

Nyilván megkérdezték már a külföldi kollégái, hogy mi a magyar diákok sikerének titka.

Takács Márta: Egy belga kolléga szerint az ő diákjaik azért nem olyan sikeresek ezeken az olimpiákon, mert egyfajta buborékban élnek. Hiába találkoznak filozófiai vagy irodalmi szövegek által felvetett problémákkal, nem tudnak átütő erejű elemzéseket felmutatni. A mi diákjaink ilyen értelemben nem naivak, nem élnek buborékban. Az iskolában jelen van a köz­élet, az egész társadalom működése, ami alól az iskola nem tudja kivonni magát. Amikor Palasik Robi 2013-ban elhozta a diákolimpia egyetlen aranyérmét – egy Hannah Arendt-idézettel vitatkozva járta körül a demokrácia kérdését –, közben itthon aktívan részt vett a felsőoktatási keretszámok drasztikus módosítása elleni diáktüntetéseken, ami bizonyára hozzájárult, hogy ilyen mélységében tudta feldolgozni a témát. A diákoknak olyan tapasztalati anyaguk van, ami artikulálódni tud egy ilyen megmérettetésen.

Jó az nekünk, hogy a köz­élet és a politika jelen van az iskolában?

Schultz Nóra: Meg kell különböztetni a politizálást a pártpolitizálástól. Hiszek a feminista alapvetésben, hogy a személyes az egyben politikai, és a politikai az egyben személyes is. Hatalmi struktúrákról beszélve elkerülhetetlen, hogy politizáljunk, de ez nem aktuálpolitika. Szerintem a diákoknak igényük is van arra, hogy az aktuálpolitikát kizárják, és elvontabb síkon gondolkozzanak. De valóban jobban lehet írni bizonyos politikafilozófiai témákról, ha az ember a bőrén érzi azokat. Én már akkor benne voltam ugyanabban az aktivistacsoportban, mint Robi, mielőtt elkezdtem volna filozófiával foglalkozni. Egyébként jó fricska, hogy a kelet-közép-európaiak rendszerint sikeresebben szerepelnek a diákolimpián, miközben a mi narratívánk szerint a nyugat-európai országokban van a nagyobb intellektuális teljesítmény, a nagyobb szellemi és anyagi tőke.
Takács Márta: Fontos leszögezni, hogy az iskolában nincs helye a pártpolitikának, Magyarországon ez különösen káros lenne. Tapasztalatom szerint nem nehéz ezt távol tartani az osztálytól, hiszen sokkal izgalmasabb, mondjuk, a társadalmi igazságosságról beszélgetni, mint a pártpolitikáról.

Magyarok a filozófiai diákolimpián

Az idén 45 ország 95 diákja vett részt a 25. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián Rotterdamban. Schultz Nóra, a budapesti Radnóti Gimnázium végzőse a három aranyérem egyikét hozta el, a szegedi Kiss Lóránt (tanára: Farkas Zoltán) dicsérő oklevelet kapott. A csapatot Pató Attila, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja vezette. A magyarok sikerszériája 2013-ban Palasik Róbert aranyérmével indult, majd Merker Iván 2014-ben ezüstöt, 2015-ben pedig aranyat nyert. Mindegyikük tanára Takács Márta, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorlógimnázium magyar–filozófia szakos tanára.

Mit csinál egy olimpikon?

A diákolimpián a résztvevőknek négy idézet közül kell választaniuk egyet, amely alapján önálló esszét írnak a verseny négy hivatalos nyelvének (angol, francia, német, spanyol) egyikén. Az idén Spinoza, Herbert Marcuse, Martha Nussbaum és a japán Imamicsi Tomonobu volt terítéken. A kijutó két diákot minden évben az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny legjobbjai közül választja ki a Magyar Filozófiai Társaság által felkért zsűri. Miközben a diákolimpiai helyezés külföldön sok kaput megnyit – Schultz Nóra Cambridge-be aspirál –, addig az itthoni felvételinél semmilyen előnyt nem jelent.

A versenyen a Herbert Marcuse Represszív tolerancia című írásából vett idézetet választotta. Mire fűzte fel a gondolatmenetét, és egyáltalán, hogyan lehet elnyomó a tolerancia?

Schultz Nóra: Szerencsém volt, mert Marcusét kedvelem, sokat olvastam tőle, ismertem ezt az esszéjét is. Ő az 1960-as évek Amerikájában a progresszívnek tűnő, hegemón eszméket fúrta meg, megkérdőjelezte, nem szolgálják-e ezek is az elnyomás, a status quo fenntartását. A tolerancia eszméje nagyon felszabadító volt a felvilágosodás idején, de mára elfedi a mély struktúrákat, például látszatcselekvés, ha a politikai korrektség jegyében a néger helyett a fekete, utóbb az afrikai-amerikai kifejezést használjuk. A diskurzusoknak ez a felszínes csiszolgatása nem eredményezi a hatalmi struktúrák valódi megváltoztatását, mondja Marcuse, és ezzel mélységesen egyetértek. Ami azért is érdekes, mert technikailag könnyebb olyan esszét írni, amikor vitatkozunk az idézettel, rámutatunk az argumentáció hiányosságaira vagy az ideológiai elfogultságra – nekem is általában ez a taktikám. De ezúttal egyet­értettem. A tolerancia nem önmagában elnyomó, hanem annyiban, amennyiben részévé válik más elnyomó struktú­ráknak, és eltereli a figyelmet a valódi problémákról. A köztér, a közbeszéd véges, a leegyszerűsített narratívák elveszik a teret a valódi változástól.

A versenyszabályzat értelmében nem írhatott példát a mai magyar valóságból, de biztos volt ilyen a fejében.

Schultz Nóra: Ha, mondjuk, a kormány azt mondja, hogy „Brüsszel a baj”, és erre az ellenzéknek annyi a válasza, hogy „Nem! Moszkva a baj”, akkor nem jutunk előrébb. Az elnyomó toleranciánál maradva: ha egyes szereplők afelé terelik a feminista diskurzust, hogy a „cigány lányok hadd válasszák a megélhetésük érdekében a németországi prostituálódást”, akkor az egész áthelyeződik egy liberális keretrendszerbe az egyén szabad választásáról, és nem fogunk beszélni emberkereskedelemről, kényszerítésről, mélyszegénységről. Egyébként szerintem a személyemen túlmutat, hogy az esszémet aranyéremmel díjazták. A magyar filozófiai közösség többsége elhatárolódik a marxista hagyománytól, a tantervből teljesen kimarad Lukács György, a világ egyik legismertebb filozófusának munkássága, akinek éppen most „takarították el” a szobrát. Az én esszém explicite a marxista dialektikus hagyományhoz kapcsolódik, ami ma nem számít divatosnak.

Tavaly februárban a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, Deutsch Zoltán 33 órát tanított egyfolytában filozófiát, ezzel az akcióval búcsúztatta el a tantárgyat. Valóban halálra van ítélve a középiskolai filozófiatanítás?

Takács Márta: Az új kerettanterv szerint a 11. osztályban kötelezően megjelenik az etika, a 12. osztályban pedig az életvitel. A mindennapos testneveléssel együtt annyira megnőttek az óraszámok, hogy a filozófia választható tárgyként a legtöbb iskolából kiszorult. Az, hogy nálunk, a Fazekasban a 12.-esek még órarend szerint tanulnak filozófiát, kizárólag a vezetés elkötelezettségének köszönhető, és nagyon hálásak is vagyunk ezért – miközben rajtunk is hatalmas a nyomás. Néhány helyen délutáni fakultáció maradt a filozófia, például a Városmajori Gimnáziumban, ahonnan kiváló diákok érkeztek eddig az országos és nemzetközi versenyekre. Csakhogy, ha nem tudjuk egy egész osztály számára bemutatni és megszerettetni a filozófiát, akkor egy ismeretlen tárgyból nagyon nehezen fog összejönni egy délutáni fakultációs csoport. Ez tehát a lassú elhalás első lépése.

Jelentősnek tűnik az átfedés filozófia és etika közt. Ön mindkettőt tanítja, nagyon mást csinál a két órán?

Takács Márta: Először is, bármilyen különös, máig nem egyértelmű, hogy a filozófiatanárok taníthatnak-e etikát. Erről különböző állásfoglalásokat kértünk, igyekeztünk megértetni a minisztériummal: ha egy végzett filozófiatanár nem taníthat etikát, az körülbelül olyan, mintha egy matematikatanár nem taníthatna geometriát. Most úgy néz ki, taníthatnak a filozófiatanárok etikát, de például nem érettségiztethetnek, tehát a diákjaiknak át kell menniük egy másik iskolába, ahol a 120 órás továbbképzésről papírral rendelkező etikatanárnál vizsgázhatnak. Nálam eléggé más az etika- és a filozófiaóra. Az etika pro­jekt­alapú tantárgy, amely egészen más gyerekeket tud megmozgatni: azokat például, akik nem annyira a filozófia által megkívánt, éles fogalmi elemzésre fogékonyak, inkább a tevékenykedős, problémacentrikus megközelítésre. Ha sikerül jól szervezni, a gyerekek fantasztikus dolgokkal állnak elő, az etikaórán bent van a világ. Filozófiaórán inkább egy közös szellemi erőteret próbálok létrehozni, és elkerülhetetlen, hogy bizonyos gondolkodók nevei elhangozzanak.

Mi indokolja a filozófia mint önálló tantárgy létjogosultságát? Nem elég beépíteni az irodalomba, a történelembe?

Schultz Nóra: Klasszikus történelmi kérdés: hogyan jelenik meg az amerikai alkotmányban a felvilágosodás államelmélete, Locke vagy Rousseau Társadalmi szerződése? Láthatjuk, hogy ez teljesen más típusú reflexiót igényel, mintha valamire pusztán úgy tekintek, mint fogalmi, intellektuális teljesítményre, és nem vizsgálom, hogy materiális értelemben mi lett belőle. A másik, hogy a filozófiaórán nem szükséges előzetes tudás. Mindenkinek vannak tapasztalatai, gondolatai, abból építkezünk. Ahogy Antonio Gramsci mondja: valójában mindenki értelmiségi. Mindenkinek vannak a világot értelmező diszpozíciói, és a tanításnak ebből kell organikusan fejlődnie, ezt tudja a filozófia.
Takács Márta: Pontosan így látom én is. A filozófia küldetése, hogy megnyisson problémákat, a többi tantárgy inkább lezárja azokat. Természetesen irodalomórán is előkerülnek nyitott filozófiai kérdések, emlékezetes eset, amikor A walesi bárdok kapcsán egy kisfiú arra a kérdésre, hogy milyen lelkiállapotban van a szöveg elején Edward király, beírta, hogy „boldog”. Na, ekkor feltettem azt a kérdést, hogy mi a boldogság. Roppant izgalmas filozófiaóra kerekedett, de A walesi bárdokról mint irodalmi szövegről nem tudtunk meg semmit. Ez a megközelítés szétfeszíti a tan­órák keretét. A filozófiaórán más a motiváció, sokkal több kérdést teszünk fel, és más a tanár szerepe. Nincs hierarchia, úgy megyek be az órára, hogy föl fogok tenni egy kérdést, de a választ igazából én sem tudom, csak egy kicsit többet olvastam róla. Jó esetben együtt döbbenünk rá a szókratészi igazságra, hogy a bölcsesség legmagasabb foka a nem tudás tudása.

Orosz Ildikó

Fotó: Németh Dániel (1), International Philosophy Olympiad (2)
A cikk "Teljesen kimarad Lukács György" címmel jelent meg a Magyar Narancsban (2017/24).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból.

Népszerű bejegyzések

Kategóriák

abortusz Afganisztán Afrika agy Alkonyat állatkert állatok aloha altruizmus alumínium amazon Angela Merkel apaság árvíz autizmus bábszínház Bahrein Balassagyarmat Bánk bányászat baptista bauxit Berg Judit Bertók László birkózás bizarr Bodor Ádám bor borderline Bozsik Yvette bölcsőde börtön bűnügy Charcot Cinkota Czeizel Endre család csimpánz CSR D. Tóth Kriszta Dawkins demográfia denevér depresszió diagnosztika diktatúra dinó divat életmód életrajz elfojtás emberkereskedelem énekes Észak-Korea etológia evolúció falcolás farkas fejlesztő fekete közösség Fertőd fertőzés film filozófia fizika fogamzásgátlás foglalkoztató fogyatékosság fordítás forradalom főemlős földtörténet Franciaország Freud gender genetika génmódosítás gulag gyerek gyilkosság háború hagyomány hajkereskedelem hajó halál Halász Judit halpedikűr hamisítás hangzás használt Hawaii házasság hisztéria holokauszt Hugonnai Vilma India interjú Irak Irán irodalom Irvin D. Yalom iskola iszlám Izrael Jadviga párnája Jane Goodall játék Karafiáth Orsolya karrier Karski kereszténység kert kiállítás Kína kirándulás kocsma kommunikáció kommunizmus kooperáció kortárs könyv könyvfordítás könyvírás környezetvédelem kötődés kreativitás kultúra kutya Lajta Lengyelország London malom Margaret Thatcher mártír média memoár menedzsment mérnök mesterséges intelligencia modell MOM Park motiváció múzeum műemlék művészet Nagy Ervin narcizmus népesség neurológia nevelés nonprofit Obama Olaszország olimpia olvasás Ónodi Eszter orvostudomány öngyilkosság önsebzés ősember Palya Bea parasport paróka Parti Nagy Lajos Pataki Ági pedagógia Pilinszky politika postagalamb pro bono pszichiátria pszichológia radikalizmus regény rendellenesség restaurálás Ritter Andrea robot roma Románia ruha Rumini sakk segélyezés Selmec siker sikerlista sport stratégia szabadságharc szabadulószoba szaporodás szén Szent Hildegárd szépség Szervét Tibor szexipar szexualitás színház szivattyú szoptatás szovjetek szülés tanár tánc Tandori Tanganyika tanulás társadalom társasjáték tehetség Temple Grandin Teréz anya terrorizmus Tisza Tokaj történelem troll tudomány UK USA üvegplafon üzlet Vágó István vallás változás vámpír varázsló védőnő Vekerdy Tamás vers verseny vezető videó wellness zene zongora Zwack zsidóság
Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.