Féljünk együtt! – Bernard Chambaz: Nem én vagyok bin Laden!

Hogyan lehet ma Magyarországon egy kisgyerekkel szeptember 11-éről beszélni? Milyen rezonanciákat kelt a New Yorkban élő, egyiptomi származású kisfiú, Nasszír története, akinek a feltámadó iszlámellenes indulatok miatt örökre megszakad a barátsága Johnnal? Átélhető, transzformálható sztorit várunk előítéletekről, elfogadásról, olyan témákról, amelyek az ajánlott 8 év feletti korosztályban mindennaposak. Csalódnunk kell.

A karcsú képeskönyv irtózatos mennyiségű kulturális ismeretet mozgat, és laza félmondatokban érint összetett témákat, melyek kifejtését a szülőre testálja. A szülő meg csak mondja, mondja, mígnem a sok magyarázat kisgömböcként falja fel a mesét. Ki a manó ez a szerencsétlen, öngyilkos pigmeus mindjárt a 2. oldalon, hogy van az, hogy Nasszír családja nem tartja a ramadánt, de hálaadáskor pulykát eszik, miért viszik át Johnt 9/11 után egy baptista magániskolába, mi a helyzet a lépfenés levelekkel meg a mérgezett halloweeni cukorkákkal és így tovább.

Remekül sikerül megragadni az általános félelem légkörét, valamint azt, hogy az amerikai társadalom - legalábbis a francia író-történész szerző szerint - alapvetően képmutató, ostoba és kirekesztő; ám elmarad a dráma feldolgozása. A szorongás befészkeli magát a 8-10 éves szívekbe, amiképp a kis Nasszír sem szabadulhat a toronyból kiugró emberek képétől.

A könyv egy másik szálon a felnőtt olvasóhoz szól, ám e ponton menthetetlenül az USA-t bíráló propagandaeszközzé válik. A beillesztett fekete-fehér fotókat rövid szövegek kísérik 9/11 kontextusáról. Ezekből kiderül, hogy az 1991-es Öböl-háború, "bár gyorsnak és látványosnak szokták nevezni, valójában rendkívül megviselte az iraki népet", a második iraki háborúval pedig Bush "a kőolajcégeknek és a háborúban érdekelt nagyvállalatoknak akart kedvezni". A politikai agitáció azonban nem mentség arra, hogy Chambaz nem tud mesét írni.

Orosz Ildikó

Holnap Kiadó, 2013, 35 oldal, 2300 Ft

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2014/12).