elhivatott emberek, rejtett értékek, válogatott kulturális huncutságok

2016. április 10., vasárnap

Partról a szelet – Hajómodell-világbajnokság

Élethű hajómodellek versenyeztek a Bánki-tavon kilenc napig. Magyarország először rendezett világbajnokságot ebben a viszonylag ismeretlen, ám annál szimpatikusabb sportágban, kevés pénzből, sok munkával.


Bánk az utóbbi években nem csak festői szépségét kínálja: a Bánkitó Fesztivál állandósulni látszik, a falu határában ökotábor épül, a helyi wellness-szállónak pedig a közelmúltban nyílt meg a kalandparkja - jórészt EU-forrásból. De úgy tűnik, a hotel másképpen is ügyesen kormányoz a hazai turizmus vizein: legutóbb kiemelt szponzorként tűnt fel az élethű távirányítású hajók tizenhetedik világbajnokságán, a fővédnök Honvédelmi Minisztérium mellett. A vb-t először rendezték meg hazánkban, 14 ország 316 hajóval nevezett. A 21 fős magyar válogatott tagjai az előző évi országos bajnokság - ami a Forma-1-hez hasonlóan több futamból áll - legjobbjai közül kerültek ki.
Hónapokig, vagy akár évekig is készülhet egy-egy modell (Fotó: Göndör Péter)
Ha azt mondom, hajómodellezés, a legtöbben arra gondolnak, hogy kamasz fiúk és fel nem nőtt apukák megvesznek a boltban egy all inclusive kitet, ami az árboctól a rakétasilón át a bébielemig mindent tartalmaz, majd ebből otthon, pár órás munkával összeállítanak egy hajómodellt. Persze ilyen modellezés is van, és a Nemzetközi Hajómodellező Szövetség (NAVIGA) világversenyein létezik is egy kategória, amelyben "dobozos" vízi járművek mérik össze tudásukat.
Méretarányos modell talált tárgyakból
Ennél azonban jóval érdekesebb és kreatívabb a hajómodellezésnek az az ága, amelyben a versenyző saját elgondolás, anyagbeszerzés és megvalósítás útján építi meg az általa választott jármű élethű, méretarányos modelljét. Ilyenkor a munkát komoly kutatás, a hiteles források megkeresése előzi meg, és ezt a dokumentációt a nemzetközi versenybírák előtt is prezentálni kell. Az építés során a különböző műszaki és barkácsüzletekben beszerzett alkatrészek mellett mindenféle talált tárgyat is felhasználnak a parafa dugótól a kindertojás "sárgájáig" anélkül, hogy a recycling a legcsekélyebb mértékben meglátszana a végeredményen. Egy-egy hajó akár 2-3 évig is épülhet, és bár a távirányítót ma már többnyire készen veszik (ebbe csak egyszer kell beruházni), az elektronika részben ma is házilagosan készül, mint mondják, "a kihívás miatt".
"Mire a hajó készítője minden feladatot megold, addigra megismer egy csomó anyagot, elsajátítja a legkülönfélébb szerszámok és gépek használatát, megtanul műszaki rajzot olvasni, próbára teszi a kézügyességét, és megküzd egy sor problémával" - mondja Gulyás József, a világbajnokság főszervezője és titkára, a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatóhelyettese. Ebben az iskolában a második világháború óta nagy hagyománya van a modellezésnek: kezdetben repülőztek, a nyolcvanas évektől viszont hajókkal foglalkoznak. Ma itt található a saját építésű, élethű hajómodellezés egyik legfőbb műhelye, és innen kerül ki a magyar válogatott tekintélyes hányada is.
Vízre, babám! (Fotó: Göndör Péter)

A versenyen 100 pont adható a műszaki paraméterekre, ekkor értékelik a hajó élethűségét, kivitelét, méretarányait, befejezettségét; és ugyanennyi pont jár a vezetésért: bóják közt navigálva, meghatározott sorrendben kell teljesíteni a pályát, a végén pedig beállni egy képzeletbeli kikötőbe.
Aknamentesítés a Lajta vezetésével
Az első napokban az önkéntes szervezőkön (akik maguk is hajómodellezők, illetve a rendezvény lebonyolításában részt vállaló feleségek) és néhány kósza nyaralón kívül alig lehetett érdeklődőt látni. Nem jelent meg egyetlen hajómodellezéssel foglalkozó cég, fröccsöntött tutaj-, de még egy fránya jégkrémárus sem. Hét végén pedig a strandoló tömeg mellett is jóformán észrevétlenül futott a verseny. Pedig ekkor zajlottak a leglátványosabb, pirotechnikával és csatajelenetekkel megtűzdelt csoportos versenyszámok, és ekkor vonultak fel az élethű gőzösök is, amelyeket saját készítésű kis gőzgépek hajtanak; míg a vitorlás szekcióban a versenyzők a partról irányítva igyekeztek befogni a szelet.
Bár a hajómodellezésnek ez az ága nem feltétlenül tartozik a drága mulatságok közé, a nemzetközi versenyeken való részvétel, a többnapos ott-tartózkodás finanszírozása nem csekély anyagi áldozattal jár. Most végre azok a hazai tehetségek is részt vehettek, akik egyébként nem engedhetnének meg maguknak egy külföldi versenyt. Ennek köszönhetően a magyarok csapatban is indulhattak: ilyenkor kötelékben vonul fel több hajó, és adott forgatókönyv szerint navigál, tüzel, harcol.

Egy svájci hajó (Fotó: Göndör Péter)
A Magyar Honvédség folyami flottillájával régóta jó kapcsolatot ápoló csepeli szakosztály tanárai és diákjai a MH1 Tűzszerész és Hadihajós Ezred ma is létező hajóinak működését modellezték. A csíkos matrózingbe öltözött versenyzők drámai zenekíséret mellett adták elő a kitűzött gyakorlatot, amelynek keretében egy ellenséges hajó aknákat helyez el. Ezt felfedezi egy járőr, majd három hajó elvégzi az aknamentesítést, és csatlakozik a Lajta monitorhoz. Végül alakzatba rendeződnek, és jöhet a díszsortűz.
Tavaly augusztus 20. óta tudjuk, hogy ha Lajta monitor, akkor nem maradhat el Hende Csaba sem. A honvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke parádés katonazenekar kíséretében vonult fel a tó mellett, és a rakott szoknyát sokat, ám katonacsizmát kevésszer látott vízi színpadon mondott is valamit - ám késése miatt nem valósulhatott meg a terv, hogy a jelkép jelképeként saját kezűleg tegye vízre a Lajta modelljét.
Orosz Ildikó
A cikk és a második fotó a Magyar Narancsban jelent meg (2011/28).


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az oldalról

Az oldalról
Orosz Ildikó budapesti újságíró, szerkesztő, fordító szerzői oldala. Válogatás különböző helyeken megjelent régi és új írásokból, fordításokból. Infók saját könyveimről és szerkesztéseimről.

Népszerű bejegyzések

Archívum

Szerző: Orosz Ildikó. Tulajdonos: a cikk végén feltüntetett sajtótermék. Idézz ennek fényében. Üzemeltető: Blogger.