Azért a gőz az úr – A tiszaberceli szivattyútelep

Egy genderkonform fiúgyermek mellett új, ismeretlen világok nyílnak meg egy anya számára – ha mégoly sikerrel sajátította is el anno technikaórán a ráspoly és a reszelő fogalmi, használatbeli különbségét. Ezt a lányos anyák előtt örökre rejtve maradó világot flexek, finisherek, láncos buzogányok és Nohabok népesítik be. Kisfiúk nyaraltatásakor – a minden gyerek számára az élmények netovábbját jelentő játszótér-szökőkút-fagylalt hármassága mellé – feltétlenül be kell iktatnunk néhányat a következő témák közül: lovagi torna, kőbánya, vízerőmű, atombunker.

A Tisza vidékén bőven találunk a kis szakikat transzba ejtő műtárgyakat. Ezek egyike a Tokajtól mintegy félórányi autóútra található ipartörténeti emlék, a tiszaberceli szivattyútelep. A falu azon szerencsés települések egyike, amelyen nem vág át főút: le kell kanyarodni és a kígyózó utcákon át eljutni a hangulatos révhez, emellett található az objektum. Behatolunk az udvarra, amelyen tyúkok kapirgálnak, kiálljuk egy töpszli kutya ostromát, és hangos kiáltozásunkra csakhamar megjelenik a telep mögötti udvarban gazdálkodó Kerekes János. Szakértő idegenvezetésben lesz részünk, hiszen a kulcsok őre a pár száz méterrel feljebb található, ma is működő elektromos szivattyútelep gépésze.

Fotók: Göndör Péter

A savas tenyér korrodál

A műemléki védettséget élvező gőzszivattyú-telep kívülről jellegtelennek és lepukkantnak látszik - annál nagyobb a meglepetés az épületbe lépve. A kifogástalanul karbantartott gépezet gigantikus öntöttvas elemei és a nyers téglafalazat a százhúsz évvel ezelőtti aranykorba repítenek vissza. "Volt már itt Ráday Mihály is, mindent körbefényképezett, megszólalni sem volt szabad." Az újszerű állapot annak köszönhető, hogy Kerekes és munkatársai minden évben átcsiszolják-pucolják a rendszert. ("Gyerekek, ne kapaszkodjatok a lépcsőkorlátba, a savas tenyér korrodál!")

A szivattyútelep feladata régen és ma is a felsőszabolcsi terület itt összegyűlő belvizeinek átemelése a Tiszába. A belvizet a Tisza áradásai mellett az esőzések és a déli irányból, a nyíri dombokból nagy sebességgel idezúduló vizek táplálják. Gyakran ez az egyetlenegy telep dolgozik a régióban, így többet üzemel, mint a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság többi szivattyútelepe együttvéve.

A gőzszivattyútelep építését zsilipek előzték meg. A zsilip olyankor volt alkalmas a belvíz szabad folyású leeresztésére, ha a Tisza vízállása alacsonyabb volt, mint a belvízé. 1858-ban készült el Bercel és Paszab határában a paszabi kőzsilip, melyet a folyó hamar tönkretett. Még néhány, árvíz elmosta konstrukció után 1872-ben, Meiszner Ernő tervei alapján elkészült egy masszív szerkezet, amely már alkalmas volt arra, hogy a 20. század elején megerősítsék, majd egy belső zsilippel és ellennyomó medencével kiegészítve sikerrel álljon ellen a nagyobb nyomásnak is. A zsilip egészen a tiszalöki duzzasztógát üzembe helyezéséig (1954-ig) működött - ezután annyira megemelkedett a folyó vízszintje, hogy megszűnt a gravitációs elven működő zsilip használhatósága.

Felemelni a Tiszába

És itt jön a képbe a szivattyútelep, amely a belvíznél magasabb vízállású Tiszába átemeli a vizet. A megye legrégibb gőzszivattyútelepét 1895-ben kezdték építeni, és hét hónap múlva már zakatolt, egészen 1970-ig (a mai elektromos szivattyútelepet 1967-ben üzemelték be). Fő elemei három budapesti gyárban készültek: a gőzt két Simonis és Lanz-féle kazán biztosította, amelyeket a Nicholson gépgyárban öntöttek, a szivattyúkat a Schlick, a gőzgépet a Láng Gyépgyár szállította. A korszerű, zárt rendszerből nem pöfögött ki a gőz: visszakondenzálták vízzé, így a zajszintje nem érte el egy gőzmozdonyét sem. A szivattyúk teljesítménye 3 m3/s volt, így a kettő együtt összesen 6000 litert tudott átpumpálni másodpercenként. Főként tavasszal és ősszel, nagyobb belvizek idején indították be - arra nem volt példa, hogy több mint másfél évig folyamatosan üzemeljen, mint ahogy az utódával történt: a mai elektromos szivattyútelep a tavalyi nagy esőzéseket kompenzálandó 2009 decemberétől ez év júniusáig szakadatlanul dolgozott.

Míg a gőzszivattyúk üzemeltetéséhez műszakonként legalább 10-15, de akár 25 emberre is szükség volt (fűtők, olajzók, szolgálatos gépész, szénbehordók) - addig a mai, lényegesen nagyobb kapacitású elektromos szivattyútelep működéséhez csupán két ember kell. "Bár ha jön az uszadék, akkor néha tíz ember is kevés."

A zsiliprendszer makettjét egy régi, ismeretlen szivattyútelepi munkás szabad idejében építette meg; Kerekes és kollégái pedig szintúgy kedvtelésből egészítették ki az egész rendszert jól szemléltető terepasztallá. Mire bejárjuk a kéthelyiséges épületet és beleolvasunk a régi üzemnaplóba, Morzsa kutya is megbékél velünk. Megtekintjük a szomszéd udvarban Sanyi, az anyakecske két gidáját: a fehér barátkozós, Joe Black viszont nem haverkodik.

Ha Tiszabercel neve irodalmi tanulmányainkból is ismerősen cseng, akkor nem tévedünk: itt született a felvilágosodás nagy alakja, A holmi írója, Bessenyei György. Ne menjünk el anélkül, hogy tiszteletünket tennénk a szülőházában - habár itt az élmény felnőttnek és gyereknek egyaránt jóval szerényebb lesz.

Orosz Ildikó

A cikk eredetileg a Magyar Narancsban jelent meg (2011/33.)
Fotók: Göndör Péter

Tovább olvasom

Lizanka: Egy autista lány története az ATV-ben - videó

Orosz Ildikó újságíró és Oravecz Lizanka autizmus tapasztalati szakértő, informatikus

Bombera Krisztina és Vujity Tvrtko vendégei voltunk az ATV reggeli műsorában.

Nemrég megjelent könyvünkről és az autizmusról beszélgettünk.

10 perces videó itt:

Közelgő esemény és dedikálás:

A HVG Extra Pszichológia Szalon bemutatja: Autista vagyok

Vendégek:

Oravecz Lizanka autizmus tapasztalati szakértő, informatikus
Dr. Stefanik Krisztina autizmus szakértő
Orosz Ildikó újságíró

Moderátor: Oláh Andrea

A beszélgetés után Lizankával dedikáljuk a Könyvhétre megjelent könyvünket.

Helyszín: MÜPA üvegterem, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Időpont: szeptember 6. 17:30-19:00
Jegyár: 1900 Ft, melyből 1000 Ft a helyszínen levásárolható HVG Könyvekre

További információ és részletes program az esemény FB oldalán itt
Jegyvásárlás és részletes program itt

Tovább olvasom

Hullócsillagok között – Gateway to Space Nemzetközi Űrkiállítás

A nagyszabású utazó kiállítások előzetes sajtóbejárása varázslatos élmény. A tágas terekben készséggel kalauzolják az újságírókat, hájlájtolják a legjobb sztorikat, minden szép és kipróbálható. És látá a sajtó, hogy ez jó. Tökmagos pogival meg egyenesen „kuriózum” és „Budapest legkirályabb helye” (idézetek a tisztelt kollégáim által írt, vonatkozó cikkekből).

Aztán megnyílik a kiállítás, és a keményen perkáló kisember szembesül vele, hogy az idősávos beléptetés csak ürügy, elfedni az egyszerre beeresztett tömeget; az „Ismerd meg! Fedezd fel! Éld át!” jelszóból pedig legfeljebb a három felkiáltójel teljesül. A történeti rész nem emelkedik felül egy érdeklődő alsós ismeretein: Verne, űrverseny, Szputnyik, Lajka, Apollo, kis lépés, hatalmas ugrás. A vitrines űrruhák és rakétamakettek közé belógatott monitorokon YouTube-videók peregnek. Egy csomó felirat magyarra fordításával nem is bajlódtak. Az a pár életnagyságú másolat (pl. egy holdjáró magyar tervezésű kerekekkel és a MIR-űrállomás központi egysége) is jobbára csak körbekerített, leüvegezett tárgy marad.

MIR nemzetközi űrállomás: ez legalább meg volt döntve egy kicsit, hogy érdekesebb legyen 

Aki nem éri be annyi interaktivitással, hogy egy vitrinbe fúrt lyukon át, egy ujjal megérinthet egy holdkőzetet (apró betűs rész: amit a Földön találtak), és behajolhat egy űrruha mögé fényképezkedni, az az utolsó teremben három „űrhajóskiképző játék” között válogathat – plusz zsetonokért, hosszú sorban állással: giroszkópot ma már jóformán minden utcabálon találni; a vadászgép-szimulátornál a szomszéd kissrác Playstationje is többet tud; azt a rázogatós izét meg, ami „Freedom szimulátor” néven fut, valószínűleg a boldogult Vidámpark sem vette volna be a repertoárjába.

Fél cent minden befizetett adódollárból: mindössze ennyibe kerül az amerikaiaknak a NASA költségvetése, derül ki a különterem propagandafilmjéből. Nekünk viszont ezért az infóért 12 ezret kellett kicsengetni a családi büdzséből.

Megjegyzés: A fenti cikket 2016 tavaszán írtam, a kiállítás első hazai megnyitásakor. Az azonos című, 2017-es kiállítást nem láttam, de nem is tervezem megnézni.

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2016/6).

Tovább olvasom

Nem az apja fia – Zak Ebrahim: A terrorista fia. Történet a választás szabadságáról

Fogadj örökbe egy terroristát, és imádkozz érte. Erre biztat az Adopt a Terrorist for Prayer nevű amerikai nonprofit szervezet, melynek webgalériájában körözött és büntetésüket töltő fanatikus iszlamisták rövid életrajzzal kísért portréja közt böngészhet az, aki a jézusi tanítás szellemében szeretni akarja ellenségeit.

A bizarr panteonban ott van az 59 éves, egyiptomi születésű El Sayyid Nosair is, akinek lelki üdvét jelenleg nyolcan viselik a szívükön. E mérsékelt érdeklődés átlagosnak mondható, csupán két személyt fogadtak örökbe ennél jóval többen. Az egyik a bostoni maratoni robbantás szinte még gyerek vádlottja. A másik a Dzsihad Jane-ként elhíresült szőke amerikai nő, aki egyebek mellett a svéd Lars Vilks ellen szervezett merényletet Mohamedet kutyaként ábrázoló rajzai miatt – ez az öt évvel ezelőtti, meghiúsult ­tá­madás volt az első a Charlie Heb­do szerkesztőségéig vezető eseménysorban.

Nosairt 1990-ben tartóztatták le a világ egyik legmegosztóbb, ult­raortodox rabbija, a Zsidó Védelmi Liga alapítója, Meir Kahane megölése miatt. Fia, jelen könyv szerzője, 7 éves volt ekkor. Az apát később bűnösnek találták több terrorcselekmény megtervezése és a World Trade Center elleni első, 1993-as támadás megszervezésében (a robbantásban hatan haltak meg, és több mint ezren megsebesültek). Hogyan élte át Zak kisgyerekként apja radikalizálódását? Milyen személyes frusztrációk és nemzetközi politikai események hatására vált a „tréfás kedvű, meleg szívű apa” amerikai földön kinevelődő terroristává? Zsebkönyvnyi mérete ellenére meglepően sok információt sűrít a TED-előadásokhoz kapcsolódó, új zsebkönyvsorozat nyitó darabja, amely az eredetivel csaknem egy időben jelenik meg magyarul.

Zak felnőve megszakította a kapcsolatot az apjával, aki élete végéig börtönben lesz. (Fotó a könyvből)

Zak története valóban sokkal több és érdekesebb annál, mint ami egy tízperces szóbeli előadásba beleférhet. Anyja pittsburgi születésű fehér amerikai, aki egy rossz házasság után, a kereszténységből kiábrándulva talál vigaszt az útkeresőket szívesen fogadó iszlám közösségben. A Korán elvei mentén elrendezett második házassága kezdetben valódi boldogságot jelent. Ám a mérnök Nosair (aki nem sokkal korábban vándorolt ki Egyiptomból Amerikába) nehezen viseli, hogy egy üzemi baleset következtében megroppan családfenntartói tekintélye. Az 1980-as években járunk, az apa bekapcsolódik egy radikalizálódó mecset életébe, amely utóbb a „jerseyi dzsihádiroda” néven vonul be az FBI aktáiba. A kínai kifőzde felett található, málladozó falú maszdzsid a világ minden tájáról fogad sejkeket és vallási vezetőket, akik azzal a céllal érkeznek az Egyesült Államokba, hogy a muszlimokat afgán testvéreik megsegítésére mozgósítsák. A hidegháború forró pillanatai ezek: a Szovjetunió intervenciójára válaszul Amerika a szaúdiakkal karöltve dollármilliókkal támogatja az afganisztáni dzsihadistákat.

Hogy az agitátorok tevékenysége nem korlátozódik az afganisztáni helyzetre, annak tanulságát majd csak jó két évtized múlva (a 2001. szeptember 11-diki terrortámadások után) vonja le a világ. Érdekes módon Nosairt kezdetben magányos elkövetőnek tartják: a lakásukban lefoglalt 47 doboznyi iratot évekig még csak le sem fordítják, gondolván, hogy azok csupán „arab versek”. Csak az ikertornyok elleni első támadás után fejtik fel, hogy itt valójában az első, laza terrorista sejtek szerveződtek, a „versek” pedig hidak, magas épületek és zsidó célpontok elleni támadások vázlatai.

Fontos a társadalompolitikai hát­tér, de a főszereplő mégiscsak az a Tini Nindzsa Teknőcökért rajongó, riadt fiúcska, akinek ki­egyensúlyozott gyerekkora egy csapásra véget ér apja letartóz­tatásával. Az iszlámellenes indulatok és a fanatikus muszlim kisebbség ünneplése kereszttüzébe kerül, és egyedül kell feldolgoznia azt, hogy apja a fél világ szemében a megtestesült ördög, egy szűkebb közösség számára viszont hős és mártír. A radikális hívek 163 ezer dollárt gyűjtenek Nosair bírósági védelmére, Oszama bin Laden egymaga 20 ezret küld. Ám a támogatás idővel elapad, a börtönben ülő Nosair családjának sorsa a megvetettség, a zaklatás és az anyagi lecsúszás lesz. Nevet változtatnak, tíz év alatt hússzor költöznek, igyekeznek új életet kezdeni. Zak rendszeres iskolai bántalmazás célpontja, de akárcsak egy Dickens-regényben, ennél is van lejjebb.

Nem áruljuk el, miként lesz ebből a zárt, megfellebbezhetetlen vallási és erkölcsi dogmák közt nevelkedő gyerekből az erőszak elutasítását hirdető aktivista, de a folyamat lassú és keserves. Nem sok fájdalmasabb dolog lehet annál egy fiúcska számára, mint rájönni, hogy az apja soha többé nem focizik vele, mert helyette az értelmetlen erőszakot választotta.

Zak – pontosabban szerzőtársa, a profi újságíró Jeff Giles – hatásosan ír, van dramaturgiai érzéke és humora, a könyv végének didaxisa és békepropagandája miatt pedig kár lenne fanyalogni: hozzátartozik a TED szellemiségéhez. És ez jól is van így, még akkor is, ha az al-Kái­da kiképző központjaiban nem ez lesz a kötelező olvasmány.

Fordította: Garamvölgyi Andrea. HVG Könyvek, 2014, 98 oldal, 1990 Ft

Orosz Ildikó

A cikk a Magyar Narancsban jelent meg (2015/3).

Tovább olvasom